Jön a tavasz. Egyre zajosabban ébredő madarak, hektikus időjárás és a szekrények mélyéről előkerülő lezser ruhadarabok. Itt kezdődik az önbizalmunk számára a megpróbáltatás. Nem csoda, hogy felmerül a kérdés, mi lehet a gyors fogyás titka?

A pulóverek, kabátok  nagylelkű takarásából ki kell lépnünk a vékony textilek ingovány talajára. Itt már sokkal  ravaszabbnak kell lennünk, ha szeretnénk a téli párnácskáinkat előnyösebb színben feltüntetni. A dörzsöltebbek ilyenkor a stylist-ok örökzöld tippjeihez nyúlnak, az érzékenyebbek egyszerűen elkenődnek, a küzdő szelleműek pedig más megoldásokat keresnek a derék és egyéb tájéki párnácskák ellen.

Ennek az időszaknak a megkoronázása pedig nem más, mint az első kánikulai napok. Ezzel ugyanis elérkezik a fürdőruhás megnyilatkozás elkerülhetetlen pillanata. Sokak titkos rémálma. A fürdőruhák, fürdősálak és egyéb kiegészítők divatja igyekszik ugyan ilyen-olyan trükkökkel biztosítani minket arról, hogy sikkesek leszünk a tengerparton vagy a strandon, de kérdés, hogy mennyit tehetnek az önértékelésünkért.

Így nem véletlen, hogy a tavasz az újrakezdett diéták és fitness bérletek kedvenc időszaka is egyben.

A többség, némi akaraterő befektetés ellenében kisebb-nagyobb sikereket könyvelhet el. Végre feljön az egy-két számmal kisebb nadrág, összegombolódik a karcsúsított blézer és elsimulnak a hurkák.

A kérdés, hogy meddig?

Hullámvasút

Vannak a „különleges szerencsések”, akik véghez viszik a „csodát” és azzá az új emberré válnak, akivé válni vágytak: karcsúvá, sportossá, energikussá. Ők azok, akik a többi fogyókúrázóban tartják a hitet és motiválják a súlyukkal küzdőket. Ők a „titok” tudói.

Miért van mégis az, hogy a többség ehelyett egy hullámvasútban találja magát, ahol a kilók hol föl, hol le mennek változó sebességgel és sokszor kiszámíthatatlanul, miközben az önbizalmuk és akaraterejük minden pillanattal egyre émelygősebb és bizonytalanabb abban, hogy vajon valóban bele akar-e száguldani a következő kanyarba?

A fogyás titka

Ahhoz, hogy ezt megértsük, meg kell értenünk a tudatalattinkat.

Hogyan tudjuk megérteni a tudatalattinkat?

Tegyük fel magunknak néhány egyszerű kérdést: Mit gondolok a túlsúlyommal kapcsolatban? Zavar-e? Szeretnék-e tőle megszabadulni? Szeretnék-e karcsú és sportos lenni? Ha igen, akkor mi akadályoz abban, hogy lefogyjak?

A leggyakoribb válasz többnyire így hangzik:

„Hogy a fenébe ne zavarna az úszógumim? Persze, hogy meg akarok szabadulni tőle! Egyszerűen eddig nem volt elég időm/pénzem/energiám/akaraterőm/lehetőségem… (és itt jön egy végtelen számú variáció arra, hogy miért nem sikerül lefogyni.)”

Ez az, amit a tudatos tudatunk gondol a dologról. (Nyilván ez egyénenként változik, ezért mindenki illessze be a maga válaszát.)

Érdekes módon, ezzel szemben a tudatalattink minket mégis úgy irányít, hogy a túlsúlyunk megmarad, vagy rosszabb esetben nő.

(Van aki azt mondja, hogy „egyszerűen csak rendszertelenül étkezem és keveset mozgok, a tudatalattimnak ehhez semmi köze”. Ilyenkor gondoljunk bele egy pillanatra, hogy vajon a szokásaink, prioritásaink és motivációink hol laknak. A válasz: a tudatalattinkban.)

Ebből egyértelmű, hogy a tudatalattink hozzáállása merőben különbözik a mienktől, vagy jobban mondva a tudatos tudatunkétól. Ott van a rejtett „különvélemény”.

A tudatalattiról egy részletes cikk itt.

Vajon miért?

A tudatalattink egyik legfontosabb feladata az, hogy megvédjen minket. Néha nem így tűnik, hiszen miért lenne védelem mondjuk egy terjedelmes hátsó, de a látszat ne tévesszen meg.

A tudatalatti azok alapján a programok alapján látja el a védelmünket, amiket születésünk óta elraktároztunk. Ezeknek a programoknak nagy részét a családunk táplálta belénk, de hozzá tették a magukét a barátok, iskola és a társadalom egyéb részei.

A programok egy része pavlovi reflexszé vált, egy része szokássá, habitussá, sőt jellemvonássá. Ezért nem vesszük észre sokszor, hogy ezek valójában programok.

Akkor most nézzük meg részletesebben, hogyan kapcsolódik a tudatalattink a túlsúlyhoz!

Miért sikertelen a legtöbb fogyókúrás próbálkozás?

Úgy szokott kezdődni, hogy egyre kevésbé vagyunk elégedettek a külsőnkkel, alakunkkal. Esetleg zavar, hogy szuszogunk a lépcsőn, vagy az az érzésünk, hogy az ellenkező nem szemében észrevétlenné, esetleg gusztustalanná váltunk. Ez az elégedetlenség nem más, mint egy belső feszültség. Az énképünk egyre nagyobb szakadékot mutat ahhoz képest, amilyenek szeretnénk lenni.

(Az énképünkről és a vele kapcsolatos csapdákról egy részletes cikk itt.)

Ha tűrésküszöbünk rugalmasabb, akkor az elején sikeresen elfojtjuk ezt a feszültséget olyan gondolatokkal, mint például:

  • “Ez a kis túlsúly direkt jót tett a mellméretemnek”,
  • “Korral ez teljesen természetes, hogy az ember megemberesedik/megasszonyosodik” vagy
  • “A párom/férfiak azt szeretik, ha a nőn van mit fogni”, illetve ennek a férfi megfelelője “A párom szereti, hogy mackós vagyok” stb.

Önmagunk meggyőzésében roppant kreatívak vagyunk.

Sokukban azonban eljön az a feszültségszint, ami már kibillent minket ebből az állapotból. Érezzük, hogy a túlsúlyunk miatt valójában elégedetlenek vagyunk magunkkal. Felgyűlnek a negatív érzések önmagunkkal szemben. Minél nagyobb a szakadék az énképünk és a vágyaink között, annál erősebbek ezek az érzések. És minél erősebb az érzés (ez elmehet az undorig, önmegvetésig, sőt, az öngyűlöletig is), annál erősebb a belső feszültség.

Ne felejtsük, ez az energia nem más, mint az az eredendően velünk született roppant erő, ami minket a kiteljesedés fele hajt. Ha hagyjuk.

Ez nem pusztán egy érzés. Az idegrendszerben ez a feszültség valós feszültségként jelenik meg az idegpályákon.

A tudatalattink az őrünk, tanácsadónk és parancsaink végrehajtója is egyben. Egy roppant összetett, sok rétegű és hatalmas erejű tudatrészünk.

Érzi, hogy kezdjük túlterhelni ezt a finom, érzékeny rendszerünket, ami az egész testünk működését szabályozza. Hogy megvédjen minket, a feszültség egy részét leraktározza az izmokban.

Ez persze ritkán elég, így más kompenzációt is bevet. A csecsemőkori alapösztönünket: az evést.

Ráadásul pontosan tudja azt is, hogy bizonyos ételek endorfinokat és egyéb örömhormonokat váltanak ki. Márpedig a feszültséggel együtt a hormon-háztartásunk is eltolódott a negatív irányba. Jobb lehetőség híján, a tudatalattihoz tartozó biokémiai szabályzó rendszerek vegyi úton igyekeznek kiegyenlíteni a mérleget.

A tudatalatti ezen része nem gondolkozik hosszútávú megoldásokban. A testet most kell megvédeni. A későbbi utóhatások és egyre fokozódó problémák abban a pillanatban nem léteznek. Ez egy ördögi kör.

DiétaMost, hogy ez a belső feszültség elérte a kritikus ingerküszöbünket, amikor már hajlandóak vagyunk tenni a túlsúly ellen, elkezdődik a küzdelem.

Bevetjük a tudatos, éber énünk egyik fő fegyverét, az akaraterőt. Belekezdünk egy diétába, tegyük fel, és elkezdünk rendszeresen sportolni.

Elkerüljük a csokoládét, cukrászdákat, a kávéból kispóroljuk a cukrot, esetleg édesítőszert teszünk bele, ha nem vagyunk finnyásak a vegyi anyagokra.

Ebédre salátát ropogtatunk és gyümölcsleveket iszunk. Ha speciális diétába kezdtünk, akkor betűről betűre követjük az előírásokat.

Mi történik közben a tudatalattiban?

A belső feszültség jelen van, hiszen az oka nem pusztán a túlsúlyunk. Az már csak a következmény.

A valódi ok ott bujkál a tudatalattiban. Ez nem más, mint egy érzés (például gyakran szeretethiány) és egy program (“nem vagyok szerethető, nem érdemlem meg a szeretetet”) kombinációja. A program váltja ki az érzést és az érzésből kapja egyúttal az energiáját. Ez a valódi ok továbbra is feszültséget okoz a mélyben. (Ez csak egy kiragadott példa. Lentebb részletesebben foglalkozunk a lehetséges okokkal.)

Mi viszont megfosztottuk a tudatalattinkat a kompenzációs lehetőségtől, amivel az idegrendszerről ezt a terhelést le tudta részben venni.

Ezért van az, hogy ha komolyabban nekilátunk sportolni, akkor sokkal könnyebben fogyunk. Ez nem csak az elégetett kalóriáknak köszönhető, hanem annak a ténynek, hogy a mozgással sok, az izmokban és idegrendszerben felgyűlt feszültséget kisütünk. Ugyanígy kedvezően hat a meditáció is, ha komolyan végezzük.

A fogyókúránk alatt a tudatalattink szembesül azzal, hogy a feszültség nő, hiszen nem kompenzálhat. Ezzel a fogyókúra a számára inkább egy akadály, mint egy hasznos dolog lesz. Innentől igyekszik ezt az akadályt elhárítani és végre lecsapolni a testben felgyűlt negatív energiát.

Ehhez hozzáadódik még az a fiziológiai hatás is, hogy ha koplaltunk a test és idegrendszer számára ez egy további vészhelyzet, amit azonnal kompenzálni kell, ha nem akarunk “rámenni”.

A tudatos tudat akaratereje ettől a pillanattól szembe megy a tudatalatti elemi erejével.

Ez utóbbi csak azt a pillanatot lesi, hogy mikor keletkezik egy apró rés a pajzson. Ez lehet egy vita a párunkkal, kimerültség, egy buli vagy egy illat az utcán. A lényeg, hogy csak idő kérdése, hogy mikor gyengül meg a tudatos kontrollunk. A tudatalatti, a mi saját védelmünkben, ebben a pillanatban lecsap és kompenzál. Visszamenőleg is.

Ez az a pillanat, amikor beszabadulunk a boltba és lerámoljuk a polcot, vagy vendégségben, buliban repedésig faljuk magunkat. Mindenki kutakodjon a saját emlékei között, hogy nyakon csípje a tudatalattiját akcióban.

Az ilyenkor keletkező túl-kompenzációról rengeteget lehet olvasni, nem is ragozom. Elkezdődik a jojó.

Mit kell tennünk, hogy valóban le tudjunk fogyni?

Meg kell nyernünk magunknak a saját tudatalattinkat.

Ez nem annyira egyszerű, mert a tudatos énünk nem enged szabad hozzáférést. A leghatékonyabb módja a tudatalatti elérésének a hipnózis vagy az önhipnózis.

Sokan hipnózisban vagy önhipnózisban rájövünk az elhízás okára, a belső érzésekre és programokra. Meg is próbáljuk őket orvosolni, hagyományosan szuggesztiókkal. Ez nagyon hatásos, de nem egyszer a hatás ideiglenes.

Vajon miért?

Azért, mert nem orvosoltuk a gyökérproblémát.

Az alapprogram(ok) megmaradt(ak). Tegyük fel, ez a “nem vagyok szerethető, nem érdemlem meg a szeretetet” érzés.

Ezt a programot tudatosítanunk kell magunkban (transz állapotban) és megérteni, hogy ez egy tévhit. Akkor is, ha valóságnak látszik. Ahhoz, hogy ezt megértsük, elképzelhető, hogy nehezebb esetekben regressziót kell végeznünk hipnózisban. Erre sok nagyszerű szakembert találhatunk, ha egy kicsit körülnézünk az interneten.

Ha magunk elég jártasak vagyunk az önhipnózisban, akkor ezeket az érzéseket magunk is fel tudjuk gombolyítani és ki tudunk lépni a tévhitünk szűk perspektívájából.

Ekkor már csak meg kell értetnünk a tudatalattinkkal, hogy a fogyás által sokkal többet nyerünk, mint az egykori kompenzációink. Hogy most már meg tudjuk magunknak adni azt a szeretetet (vagy bármilyen érzés okozott is bennünk hiányt) anélkül, hogy a környezetünktől várnánk, időnként hiába. Hogy az étel által nyújtott élvezet valójában csak egy halvány utánzása próbált lenni ennek a kiteljesítő, boldog érzésnek.

Meg kell mutatnunk neki továbbá, hogy milyen nagyszerű érzés szabadon mozogni a strandon, könnyedén felfutni a lépcsőn vagy divatos ruhákat magunkra húzni. Mindez elérhető és örömteli a számunkra.

Ha ezt jól csináltuk a tudatalattink elkezdi végrehajtani ezt az új programot. Hatalmas erőforrás lendít minket előre. Az akaraterőnk már nem ez ellen a hatalmas hullám ellen viaskodik, hanem ezt lovagolja meg. Innentől idő kérdése, hogy elérjük a célunkat.

A sikeres fogyókúrás történetek hátterében mindig a tudatalatti hatékony átprogramozása áll. Akár tudatosan tette ezt az illető, akár maga sem volt ennek tudatában.

Mi most, hogy ezt már tudatosan is átlátjuk, akaratlagosan is befoghatjuk a tudatalattink erejét, hogy nyáron már karcsúan, sportosan és fitten vághassunk neki a nyaralásnak és örömmel vehessük fel a könnyű nyári ruhadarabokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.